33. fejezet - Utolsó

 Sziasztok! :)

El sem hiszem, ez az utolsó fejezet! :O Rettentően köszönöm nektek, olvasóknak a
támogatást, a sok kedves szót és biztatást! <3 Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket a befejezés, és köszönöm, hogy elolvastad! <3 Nem is tudom, hirtelen mit írjak, talán csak annyit, hogy azért hoztam ilyen későn, mert beugrott Borisz, a szomszéd vörös macskája, és egy jó darabig elvoltam vele. :D Annyi még, hogy kb. egész nap, illetve tegnap lektoráltam az eddigi részeket, átírtam pár helyen, kibővítgettem, sőt, ki is húztam néhány jelenetet, tehát aki akarja, annak érdemes újra elolvasni. :) Iszonyú kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni, izgatottan várom a hozzászólásokat! :) 

Puszi! :)

Luna 

Aleksi a kis házikóban ült egy rozoga széken, és meredten nézett kifelé. Tekintetét a ködbe vesző távolba szegezte, miközben kezével fázósan dörzsölgette a karját. Az eső megállíthatatlanul zuhogott, és jóformán alig lehetett látni valamit a kövér és sűrűn hulló cseppek miatt. A tenger szürkének tetszett, és egybemosódott az éggel. Az időjárás tökéletesen kifejezte borongós hangulatát. Ide bújt el a világ elől; most időre és magányra volt szüksége. Lehajolt a sporttáskájáért, és kiszedte belőle a kockás pokrócát. Magára terítette, bár így is fázott, de ez volt a legkisebb gondja. Előző nap egész végig Silján gondolkozott, de ma már nem akart rajta agyalni. Ki akarta verni a fejéből a vele kapcsolatos nyomasztó gondolatait, és semmin sem kattogni. Most csak úgy „volt”. Egykedvűen, érzelemmentesen figyelte, ahogyan zuhog, és összerezzent, amikor valaki megjelent előtte. Lukas. Persze számított rá, de így is váratlanul érte.

 – Hát itt vagy – szólalt meg az öccse halk hangon, és leült mellé. Aleksi nem nézett rá; gondolatban távol járt. Felderengtek előtte a közös emlékek, és halkan felsóhajtott.

Sejtette, hogy Lukas fel fogja keresni, amiben mélyen belül bízott is. Most szüksége volt az öccsére.

– Hol máshol? – nevetett fel a fiú keserűen.

– Tudtam, hogy itt leszel. – Öccse szomorú, halk sóhajt hallatott, és körbenézett. A kicsiny, elhagyatott kunyhó semmit sem változott azóta. A berendezés mindössze egy rozoga ágyból, asztalkából és egy fapriccsből állt; azon ültek. Aleksi rápillantott a fiúra, és szinte látta a tekintetében a visszatükröződő múltat. Öccse is felidézte magában az itt eltöltött időt, és a házikó megtalálásának a körülményeit.

– Emlékszel…? – kérdezte Aleksi csendesen, ugyanakkor megrendülten. Kizökkent a sztoikus melankóliájából, és bánat költözött a szívébe.

– Hogy ne emlékeznék? Anya… – lehelte maga elé a szót Lukas olyan mély szeretettel, hogy Aleksinek le kellett hunynia a szemét, hogy ne lábadjon könnybe a szeme.

– Bújócskáztunk, és ide bújtam el. Anya már rég megtalált téged, és ketten indultatok a keresésemre… – elevenítette fel a múltat. Ahogy elkezdett beszélni, látta lelki szemei előtt. Újra az a nyolcéves kisfiú volt, aki örült, mint majom a farkának, hogy felfedezte ezt a helyet.

– Én találtam rád, és megígértetted, hogy ne mutassam meg senkinek ezt a házat, még neki sem.

– Annyit lógtunk itt régebben… – sóhajtott fel Aleksi nosztalgikusan.

– Aztán jött Silja… – komorult el Lukas tekintete. – Haragudtam rád.

– Sajnálom… Elhanyagoltalak miatta, és ezt utólag bánom. De nem mondtam el neki.

– Tudom. Különben nem ide jöttél volna. – Lukas egy darabig hallgatott, majd így szólt: – Köszönöm.

– Mit köszönsz? – fordult felé Aleksi.

– Hogy nem szóltál róla.

A fiú ettől elérzékenyült, és magához ölelte az öccsét. Nem érdekelte, ha Lukas ellöki magától – mindig ezt tette, akárhányszor próbált kezdeményezni nála –, de most egyszerűen nem bírt másként cselekedni. Olyan rég látta ilyennek…! A fiú legnagyobb meglepődésére nem taszította el magától, sőt, megveregette a lapockáját. Aleksi is így tett, majd elhúzódtak egymástól.

 – Megváltoztál – állapította meg egyszerűen Aleksi.

– Ahogyan te is.

A fiú ekkor kivett a táskájából egy szendvicset, és az öccse felé nyújtotta. Lukas megrázta a fejét, amire lefejtette az ételről a szalvétát, és beleharapott. Tegnap óta nem evett egy falatot sem, de most megjött egy picit az étvágya. Lukas jó hatással volt rá.

– Nem csak ezért kerestelek fel – szólalt meg a fiú némi hallgatás után.

– Hanem?

– Az osztálykiránduláson történtekről szeretnék veled beszélni.

Aleksi tekintete elkomorult.

– Hallgatlak.

– Szóval… én láttam az egészet. Silja nem csalt meg téged.

Aleksi keze megállt a mozdulatban, és kikerekedett a szeme. Hogyan…? Igaz lenne, és Silja mégsem…? De nem örült előre, tudni akarta a részleteket.

– Láttad…?

Lukas biccentett.

– Az erődön ültem végig, és láttam, hogy Mika félrevonja Silját.

– És…?

– Mivel nem voltak túl közel hozzám, nem hallottam, mit beszélnek. De azt láttam, mit tesznek.

– És mit tettek? – Aleksi gyomra bukfencet vetett, annak ellenére, hogy Lukas azt mondta, Silja nem csalta meg őt. De az a futó pillanat, ahogyan maga elé képzelte Mikát és a húgát, elég volt neki ahhoz, hogy harag töltse el.

– Mika átkarolta Silja vállát, és közel hajolt hozzá. Gondolom, meg akarta csókolni, de a húgod ezt nem díjazta, és egy hatalmas pofont kevert le neki. Oda hallottam a csattanást.

– És aztán…? – A fiú magában megtapsolta a lányt – így kell ezt! Rögtön felderült, és már egy csöppet sem neheztelt Siljára.

– Silja fogta magát és elviharzott. Mika utánament, amire leordította a fejét, és ismét pofonvágta.

Áh! Így már értette. Összeállt a fejében a kép. Mika bosszúból hitette el Siljával, hogy lefeküdtek egymással, hiszen jól tudta, hogy semmire nem fog emlékezni. Mekkora egy rohadék…! Legszívesebben ismét megverte volna.

– Ugye nem hazudsz, és tényleg így történt? – Bár minek hazudott volna? Silja biztos, hogy nem kérte meg Lukast, hogy hitesse el ezt vele, és ha meg is kérte volna, az öccse tutira nem vállalja el. Sohasem álltak jó kapcsolatban egymással.

– Mi a francnak hazudnék?

– Huhh… Akkor ezek szerint Silja tényleg nem csalt meg – vigyorgott Aleksi, és felpattant. Legszívesebben most, az esőben elszaladt volna hozzá, ha Lukas vissza nem rántja.

– Maradsz a seggeden! Esik az eső, bátyám! Nem ér meg egy csaj sem egy tüdőgyulladást – kacsintott rá. Aleksi felnevetett – ezt mondta mindig, akárhányszor nem volt kedve átmenni az éppen aktuális barátnőjéhez rossz időben. Különösen, ha a lánynak épp megjött. De Siljáért még ezt is megtette volna, ez is azt bizonyította, hogy mennyire szerette őt. Mit szerette! Őrülten szerelmes volt belé.

– Ő nem egy csaj a többi közül. Szeretem! – kiáltott fel boldogan a fiú, és eufórikus állapotában ismét megölelte az öccsét. Lukas eltolta magától, és öklendezni kezdett.

– Ha láttam volna előre, hogy így fogsz reagálni, tutira nem mondom el. Aggaszt a viselkedésed, bátyám! Azt ugye tudod, hogy olyan vagy most, mint egy beLSD-zett hippi?

Aleksi felkacagott a hasonlaton, de nem ellenkezett – most valóban úgy érezte magát. De kit érdekel? Mit számít, hogy hülyén viselkedik? Silja szereti őt, és nem csalta meg!

– Hát aztán? Olyan nagy baj az, hogy boldog vagyok?

– Nem, csak ijesztő vagy. Még sohasem láttalak így nyáladzani, ráadásul a mostohahú… bocs, exmostohahúgod iránt. Hát fúj!

– Fene a gusztusomat, mi? – vigyorgott Aleksi tele szájjal. Lukas bőszen bólogatott.

– Tényleg… – komorult el a fiú arca. – Mi van Lucyvel? Elment már?

– Igen… Tegnap. De visszajön… – sóhajtott fel a fiú. Ekkor fedezte fel Aleksi, hogy az öccse gyűröget valamit a kezében.

– Visszajön?

Lukas csak némán biccentett, és kinyitotta a tenyerét. Egy apróra hajtogatott levelet rejtegetett.

– Azt írta.

– Elolvashatom? – kérdezte meg Aleksi óvatosan. Lukas megrázta a fejét, majd pár másodperc múlva biccentett. Nagyon látszott rajta, hogy most szüksége van a támaszra. Átnyújtotta neki, és olvasni kezdte:

Drága Lukas!

Először is meg szeretném köszönni neked az együtt eltöltött időt, nem lehetek elég hálás annak, hogy megismertelek. A közösen eltöltött pillanatokra mindig emlékezni fogok, és azok fogják majd tartani bennem a lelket. Te egy csodálatos ember vagy, hatalmas szívvel, még ha nem is mutatod meg akárkinek. Köszönöm, hogy megmutattad előttem az igazi énedet, azt, aki vagy valójában. Egy melegszívű, tehetséges és érzékeny fiút ismerhettem meg a személyedben, bárki bármit is mond. Te ez vagy, és ne érdekeljen, ki mit gondol rólad.

Rettenetesen sajnálom, hogy el kell mennem, de kérlek, értsd meg. Ez nekem sem volt könnyű döntés, de a családom az első. Ugyanakkor nem maradok Amerikában örökre. Apa szerzett nekem egy egész jól fizető állást, és ha minden jól megy, már egy hónap múlva visszatérek Finnországba. Ezt azért nem mondtam el személyesen, mert nem akartalak még jobban összezavarni, hiszen láttam rajtad, mennyire frusztrált vagy. Remélem, minden rendben veled, és fel a fejjel!

Csókol: Lucy

Ui.: puszilom Silját, Aleksit és Filipet!

Aleksi felnézett a levél elolvasásából, amin egészen meghatódott. Lucy olyan gyönyörűeket írt a fiúnak! Lukas visszavette tőle, és összehajtogatta. A nadrágzsebébe süllyesztette, és futólag megtörölte az arcát a kézfejével.

– Nagyon szeret téged – jegyezte meg halkan.

– Tudom… – harapott az ajkába Lukas.

– Ne legyél már úgy elkenődve! Visszajön, te – veregette vállon az öccsét vigasztalásul.

Lukas nagyot nyelt, majd felsóhajtott.

– Kezd elállni az eső – nézett ki az ablakon. Valóban.

– Ha szeretnél, maradhatsz. Én megyek – állt fel Aleksi, és elkezdte összeszedni a holmijait. Nem hozott sok dolgot magával, csak a legszükségesebbeket: ruhát, ágyneműt és ételt. Ugyan nem volt hozzászokva a „nomád” életmódhoz, de egészen tetszett neki. Azért nem élt volna így élete hátralevő részében, de jó volt most egy kicsit elvonulni a civilizációtól.

– Szerintem maradok egy kicsit.

Aleksi csak biccentett, majd a hátára kapta a táskáját, és elköszönt az öccsétől.

Futva tette meg Siljáékig az utat; a sár felverődött a lábszárára, így igencsak mocskos lett. De mit számított? Amikor meglátta a lány házát, hevesen kezdett el verni a szíve, és még jobban belehúzott. Rátenyerelt a csengőre, és lihegve a térdére támaszkodott. Kijött a formából, másrészt elég sokat és elég gyorsan szaladt, így elfáradt. Ezt csak most érezte, hogy megállt, menet közben csak úgy suhant. Silja nyitott neki ajtót, amire odalépett hozzá, és olyan erősen megölelte, hogy majdnem ledöntötte a lábáról. Még annyi időt sem hagyott neki, hogy egyáltalán megszólaljon.

A lány döbbenten átfonta a karjával, és alig merte elhinni, hogy ez vele történik. Mi ütött Aleksibe? Hogyhogy hazajött? Egyáltalán hol volt, és miért viselkedett most így vele?

– Mi a franc…? – kezdett bele, de nem tudta folytatni, mert Aleksi beléfojtotta a szót a csókjával. Olyan vehemensen esett neki az ajkának, hogy Silja kis híján elszédült tőle. Most már végképp nem értett semmit. Aleksi nem azt hiszi, hogy megcsalta őt…?

– Te meg…? – kérdezte tőle a csóktól kábán, és megtapogatta az ajkát.

– Nem csaltál meg! – lelkendezett Aleksi széles vigyorral.

– Én… nem emlékszem. De gyere, menjünk be, mielőtt megfázunk!

Aleksi bement vele együtt, és lezuttyant a nappaliban a kanapéra. Silja a szobájából odavitt a fiúnak egy pokrócot, és ráterítette. Ő is mellékuporodott, és kérdőn nézett rá.

– Lukas látta az egészet. Azt mondta, felpofoztad Mikát, és elvonultál. Szóval ez a kis rohadék hazudott!

Siljának ekkor halványan derengeni kezdett valami, és hirtelen leesett neki, hogy Lukas végig ott ült az erődön. Hogy is felejthette el…?

– Hallod, most úgy megkönnyebbültem… – fújta ki a levegőt Silja. – Én tényleg azt hittem, hogy megcsaltalak, és szörnyű lelkiismeret-furdalásom volt.

– Most már tudjuk, hogy mi az igazság. Gyere, te! – húzta magához a fiú, és megpuszilta az arcát. Jó nyálas, cuppanós csókot nyomott rá, amire Silja felnevetett.

– Hol voltál? Mindenki halálra keresett téged… Pavel még a rendőrséget is kihívta. 

– A rendőrséget? Ugyan már… Csak pár napra mentem el, hogy gondolkodhassak. Nem hittem volna, hogy ekkora galibát okozok…

– A lényeg, hogy most itt vagy. De máskor ne csinálj ilyet, oké? Tudod, hogy aggódtam érted?!

– Engem csak ne félts! Tudok én vigyázni magamra. Egyébként Lucy visszajön egy hónap múlva, hallottad?

– Igen, mondta nekem a reptéren. Örülök neki, ő a legjobb barátnőm.

Ekkor megcsörrent Silja telefonja; Filip hívta őt.

– Üdv, hölgyem! Azért hívtalak, hogy megkérdezzem, hogy érzed magad.

– Képzeld, visszatért Aleksi!

– Ezt örömmel hallom.

– Kiderült, hogy mégsem csaltam meg őt, Lukas látta az egészet.

– Ezt még nagyobb örömmel hallom.

– És, veled mi újság? Milyen volt a fellépésed?

– Nagyszerű, köszönöm kérdésedet. Többek között ezért is hívtalak, mert összeismerkedtem pár emberrel az utána tartott fogadáson, akiket meghívtam az otthonomba. Szívesen venném, ha csatlakoznátok.

– Örömest! Aleksi, megyünk Filiphez? – kérdezte a fiútól, amire Aleksi bólintott.

– Naná! De csak ha lesz normális pia!

– Citromos sör megfelel? 

Aleksi meghallotta, és felhorkantott.

– Inkább a sósav…

Silja prüszkölve felnevetett, de egyetértett a fiúval. Mondjuk ő nem utálta a citromos sört, de nem vette alkoholszámba.

– Viccelek ám! Természetesen vettem egy rekesz sört, csak nektek.

– Azért! – vigyorgott Aleksi.

– Öt órára beszéltem meg velük a találkozót, de ha gondoljátok, jöhettek előbb, gyakorolhatunk akár gitáron.

– Jó ötlet! Köszönjük a meghívást. Na, szia!

– Sziasztok!

Silja letette a telefont, és rámosolygott Aleksire.

– El sem hiszem… Filip szerzett magának barátokat.

– Ja! Aztán majd szép lassan levált minket rájuk… – csóválta meg a fiú a fejét.

– Ne legyél már ilyen negatív! Inkább örülj annak, hogy végre barátkozik!

– Örülök, még jó hogy! Csak hülyültem, te – borzolta össze a haját. – Na, és megyünk előbb?

– Mehetünk. Már nem fáj úgy a kisujjam – nevetett fel Silja. Az egyik kotta rendkívül ujjtörős volt, és a lánynak meghúzódott az ujja. – De még csak fél kettő… Addig mit csináljunk? – bújt oda Aleksi mellkasához. Ahogy megkérdezte, rögtön tudta, hogy Aleksi hogyan fog reagálni. Túl jól ismerte.

– Nem is tudom… – húzta a fiú az ölébe, és végigsimított az oldalán.

– Ne… Most ne – pirult el Silja. – Izé… női napok.

– Bassza meg! Nem baj, azért leszo…

Mostohahúga tarkón legyintette, amire a fiú feltartotta a kezét.

– Oké-oké! Nem gondoltam ám komolyan! De ha esetleg… véletlenül kedvet érzel hozzá, ne fogd vissza magad! – kacsintott rá pajkosan.

A lány szeretetteljesen megcsóválta a fejét.

– Nem is te lennél…

Aleksi elvigyorodott, és gyengéden megcsókolta a homlokát.

– Szeretlek, én kishúgom.

– Én is téged… bátyó – kacagott fel Silja. Mennyivel másképp hangzott a fiú szájából az elnevezés…! 

VÉGE

Kérdések, amikre örülnék, ha felelnél! :)

1. Milyen volt a lezárás? Te így képzelted el, elégedett vagy vele?
2. Mit gondolsz magáról a történetről?
3. A szereplőkről? Ki volt a kedvenced?
4. Melyik volt a kedvenc részed?
5. Mit gondolsz a fogalmazásról?